Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Az első programom

6 éve
Sziasztok kedves, idetévedt olvasók! Egyből a bemutatkozó bejegyzés után szeretném megosztani veletem a mai kalandomat. Miután kitaláltam, hogy nem hagyom magam teljesen befordulni rátaláltam egy honlapra. Eddig nagyon tetszik, az egyetlen hibája, hogy csak bankkártyával lehet fizetni ami nekem viszont nincs. (Eddig sosem éreztem szükségét) Na mindegy is, megoldottam ezt a problémát, de mi is ez a honlap? A lényege az, hogy az aznapi színházi előadásokra, programokra lehet féláron ...

1. Bejegyzés

6 éve
Sziasztok kedves, idetévedt olvasók! Még igazán én sem tudom, hogy majd mire számíthattok ettől a blogtól, de majd időközben kialakul. Leginkább a mindennapjaimat fogom leírni, amik néha érdekesebbek, néha kevésbé azok. Kezdjük is, hogy honnan jött ez az isteni szikra, hogy én blogot írjak. Nagyjából három hete költöztem az egyik vidéki városból Budapestre a barátomhoz. Ez alapból érdekes sztori, de erről majd később. Munkát rajta keresztül találtam is (egy helyen ...